Ha pár évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egy Zöld Lámpás lesz az all-time kedvenc karaktereim egyike, simán kiröhögöm. Ez annak köszönhető, hogy a DC kozmikus világa sosem volt a szívem csücske. Mivel az többnyire csak a Zöld Lámpásokat takarta. És hiába volt oly sok Lámpás, egyik sem nyerte el a tetszésem. Alan Scottot nem számolva, az első lámpás ugye Jordan volt, de az impulzív személyisége és a kissé standard "fejjel-bele-a-veszélybe" stílusa miatt sosem volt igazán a kedvencem. Stewarttal egyrészt keveset találkoztam (legtöbbet a Hal Jordan and the Green Lantern Corps lapjain), de nekem túl normális volt. Bár taktikailag és stratégiai hozzáértése egyértelmű, de ezzel engem nem győzött meg. Guy már kissé közelebb állt hozzám, attól függetlenül, hogy ő Halhez hasonló bumm bele fajta, csak egy fokkal még nyersebb nála is. Ő nem is Zöld Lámpásként, hanem Vörös Lámpásként lopta be magát a szívembe. Kár hogy azt (is) vissza csinálták. Baznek talán a laza, HMCS hozzáállása nem tetszik, nem tudom, de ő sem áll annyira közel hozzám, mint Jessica Cruz.
Az a furcsa, hogy eleinte egyáltalán nem gondoltam volna, hogy nálam, de úgy egyáltalán is ilyen magasságokba juthat ő. Először a Justice League (vol. 2) #31. számában tűnt fel a Forever Evil event eredményeként. Jess sztorija elég egyszerű, de elég kemény is. 4 évvel ezelőtt a barátaival az erdőben túráztak, mikor két rossz arcba futottak, akik éppen egy hullát próbáltak elföldelni. Rosszkor rossz helyen, a két tag lepuffogta a szemtanukat Jess kivételével, aki azóta agorafóbiás és szorongásosként elzárta magát mindenkitől. A Föld-3-ról érkező Power Ring, ami pedig pont, hogy a gazdatest félelméből táplálkozik, benne találja meg új "partnerét". A továbbiakban Batman és a Flash segítségével próbálja meg kordában tartani a gyűrűt, de ez csak ideig-óráig megy. Furcsa, hogy itt még annyira nem figyeltem fel Jessre, mert bár ott volt a szorongás és félelem, mégis az egész inkább a gyűrűvel való kapcsolata miatt volt érdekes, mintsem miatta.
Ezen változtatott aztán, meg úgy mindenen, a Darkseid War (Justice League vol. 2 #40-50). Lényeg a lényeg, hogy Jessica egy drámai pillanatban feláldozva magát a Black Racer és a Flash közé veti magát. Így a Black Racer őt öli meg, nem Barry-t. De csak látszólag, mert mikor elül a por, nagyjából, akkor kiderül, hogy nem Jessicat, hanem a gyűrűben lévő Volthoomot ragadta el a Racer. És Jess keze nem sokáig marad üresen, mert egy arra kószáló gyűrű kiválasztja, hogy ő legyen a sok ezredik földi Zöld Lámpás.
Ezután jött a Rebirth, Sam Humphries és egy rakás rajzoló együtt működésében indult a brand new Green Lanterns füzet. Itt a két legutóbbi lámpásnak, Jessica Cruz és Simon Baz, kell együtt dolgoznia a Föld (és a szektor) megvédésén. Mindenki más az űrben messze tőlük van elfoglalva. Humphries egy relatíve új arc a képregények terén, de mégis tökéletesen nyúlt Jesshez. Részről részre jártuk körbe a szorongásait, ami miatt egyre jobban megismerhettük. Akkurátusan mutatta be, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal harcol egy ilyen ember. Bár sokaknak nem tetszett az, hogy bő 25 fejezeten át küzd ezzel Jess és hogy nem tud semmilyen alkotást csinálni, de én imádtam. Ettől is sokkal életszagúbb volt. Hisz ha nem is ugyanígy és ilyen hősies módon, de nekem is megvannak a magam démonjai. Az hogy ilyen emberből is lehet hős és hogy képes ezeken felül kerekedni, nagyon inspiráló alkotássá teszi. Arról nem is beszélve, hogy relatíve modernné teszi, hisz ezek a problémák főleg a mai világunkra jellemzőek.
Jessica fantasztikus gyorsasággal repült a kedvenc karaktereim közé, de nem szabad elfelejteni, hogy a párosnak van egy másik tagja is. Simon is sokat fejlődött a füzetek alatt és sokkal nyitottabbá vált, legalábbis Jess felé, képes elfogadni, hogy az a tény, hogy csapatban dolgozik és más segít neki, az nem teszi az ő érdemeit kisebbé vagy kevésbé jelentőség teljessé. És persze klisé, hogy a két hős először csak kényszerből dolgozik egymással, mert Hal ezt mondta, és aztán megismerik, elfogadják egymást stb. stb. Láthattuk már sok filmben ezt, de nincs is ezzel semmi baj. Néha a legegyszerűbb felvetések vezetnek a legnagyobb klasszikusokhoz. Nem mondom, hogy ez az, de nálam nagyon magasra került a top listán.
Miután van két nagyon jó karaktered, a történeteket már nem nehéz eladni, mert az ember ha arról van szó képes a nehezebb sztorikat kibekkelni, csak a karakterek miatt. Legalábbis én hajlamos vagyok ilyenre. De itt nem volt szó ilyesmiről. Humphries jól ragadta meg ezt is. Okosan egy Vörös Lámpásokat érintő sztorival kezdett, ami kellően ismerős lehet sokaknak, így könnyebb elmerülni az egészben. Aminek során egy visszatérő, átívelő sztorit is bevezetett Volthoommal, a legelső Zöld Lámpással, a középpontban. Viszont sajnálom, hogy a későbbiek során valamiért a Vörös Lámpások teaselt nagyívű eseményéből nem lett semmi és Humphries inkább csak Volthoomra koncentrált. De így is, all in all, nagyszerű munkát végzet. Féltem is, mikor bejelentették, hogy Humphries és Tim Seeley helyet cserélnek a Green Lanterns és a Nightwing posztján. Szerencsére Seeley is jól kezdett és biztató, amit csinál. Azok a konstrukciók, amiket Jess csinál, igazán mókásak és sokat beszélnek a karakteréről. Mert legyen akármilyen jó is egy Lámpás füzet, azért az igen sokat számít, hogy milyen kreatívak tudnak lenni a karakterek (és ezzel az alkotók) a konstrukcióikkal. Abban, hogy Buddha szobrok mentenek meg alieneket az simán aranyos.
Ha esetleg valaki nem ismerné: 
